Támadó Harmad

Támadó Harmad

Premier League 15. forduló eseményei: Fontos pontokat bukott a Manchester City, utolsó percben húzta be a győzelmet a Man. United.

2022. november 12. - Majer Marcell

Manchester City- Brentford 1-2

 

A Világbajnokság előtti utolsó forduló nyitómérkőzésén a tabella második helyén álló Manchester City fogadta a tabella középső harmadában táborozó Brentford együttesét fogadta. Nagy meglepetésre a vendég csapat a mérkőzés első 20 percében több jelentős helyzetet is kialakított és mindössze a 16. percben már a vezetést is megszerezte a Brentford csapata, egy távoli szabadrúgást követő fejesgól révén. A bekapott gól után a Manchester City teljes mezőnyfölényben focizott és sorra alakította ki a kisebb nagyobb helyzeteket, ennek ellenére az első igazán veszélyes helyzetre csak a 40. percben került sor, Foden által, azonban a Brentford kapusa sikeresen hárította a lövést. Az első félidő további percei sem teltek eseménytelenül, ugyanis a hazai alakulat a hosszabbítás első percében Foden lövésével kiegyenlített. A második játékrész legnagyobb részében a hazai csapat volt a kezdeményezőbb, azonban a helyzetkihasználás nem volt megfelelő, így a rengeteg helyzet ellenére sem tudtak betalálni. A valódi hidegzuhany a manchesteriek számára csak a 98. percben érkezett percben érkezett amikor egy gyorsan végigvitt kontrával a vendég csapat támadója Ivan Toney talált be Ederson kapujába. Az angol támadó ebben a szezonban már 10 gólnál jár, azonban a jó formája kevés volt ahhoz, hogy Gareth Southgate beválogassa a Világbajnokságra utazó Angol válogatott keretébe. A mérkőzés a rettentően hosszú hosszabbítása egy elhúzódó ápolás eredménye volt. A találkozónak a 101. percben vetett véget a játékvezető.

Ezzel az eredménnyel a Manchester City elvesztette hazai veretlenségét és egyben a Brentford is megtörte idegenbeli nyeretlenségi szériáját. A Manchester-i csapatnak immár ez a második olyan alkalom rövid időn belül, amikor a egy középcsapat ellen rendesen megküzdenek a győzelemért vagy éppen pontokat is hullajtanak.

 

Liverpool- Southampton 3-1

 

A Tottenham idegenbeli legyőzése után a Liverpool most egy kevésbe nívós ellenfelet látott vendégül, a Southampton személyében. Ahogy az várható volt a mérkőzést inkább a hazai csapat irányította és már 6 perc alatt előnyt is szereztek Roberto Firmino révén. Nem kellett azonban sokáig várni a válaszra, hiszen Che Adams fejes góljával már 3 perccel később egalizálni tudott a vendég gárda. Az egyenlítés után a kezdeményezést ismét a Liverpool ragadta meg és ennek 21. minutumban meg is lett az eredménye, ugyanis Darwin Nunez góljával másodjára is vezetést szerzett a hazai egyesület. A második gólra már nem volt válasza a Southampton csapatának. sőt az első félidő hajrájában tovább növelte előnyét a Liverpool. A 42. percben egy szép összjáték után ismét Nunez vette be a Southampton kapuját. A második félidőben a játék képében sok változás nem történt, lassú mederben csordogált a találkozó és több találat sem esett már.

A Newcastle United elleni vereség után menesztették a Southampton vezetőedzőjét Ralph Hasenhüttl. Személyében egy tehetséges osztrák edző távozott a ligából. Helyét ideiglenesen a szakmai stáb egyik tagja Rubén Sellés veszi át.

 

Tottenham - Leeds United 4-3

 

Alighanem a forduló legfordulatosabb mérkőzését rendezték szombat délután Londonban, ahol a Tottenham Hotspur a Leeds United együttesét látta vendégül. A vendégek kezdték jobban a mérkőzést és már a 10. percben vezetést szereztek Summerville révén. A találatra negyed órán belül válaszolni is tudott a Spurs Kane találatával, azonban ezt a döntetlen nem tudták megőrizni az első játékrész végéig, ugyanis Rodrigo góljával a 43. percben a Leeds ismét megszerezte a vezetést. A második félidő elején ismét kiegyenlített a Spurs, Davies góljával. A 76. percben a Leeds harmadjára is előnybe került, miután Rodrigo megszerezte második találatát is a mérkőzésen. Azonban a legutolsó fordulat még csak most következett, hiszen a hazaiak középpályása, Bentancur, 3 perc alatt két gólt szerezve megfordította a mérkőzést. A vendégeknek erre már nem volt válaszuk, így  mérkőzést a Tottenham nyerte 4-3-as összesítéssel.

Newcastle United- Chelsea 1-0

 

A Newcastle United alighanem az idény egyik meglepetéscsapata, hiszen a válogatott szünet előtt, nagyjából féltávon a szezonban a tabella harmadik helyén állnak. Ezzel szemben a Chelsea eddig nem mutat valami meggyőző teljesítményt, az edzőváltás előtt és után sem. Az első félidőben egyik egyesület sem alakított ki igazán nagy helyzetet, ennek ellenére tisztán kivehető volt, hogy a hazaiak uralták a mérkőzést. Negyed órával a második játékrész kezdése után történt valódi változás a mérkőzésben, amikor is a hazaiak középpályása, Joe Willock, egy távoli lövéssel talált a kapuba, ezzel megszerezve a vezetést. Innentől kezdve a Chelsea dominált, azonban nem sikerült megszerezni az egy pontot jelentő találatot. A Newcastle United, holtversenyben a tabella élén álló Arsenallal, kapta a legkevesebb találatot ebben a bajnoki idényben, ezenfelül a különböző statisztikákban is rendre a harmadik helyen szerepelnek, megelőzve több topcsapatot is.

Ön szerint képes lesz megszerezni a Bajnokok Ligáját érő helyek egyikét a Newcastle?

Wolves- Arsenal 0-2

 

A szombati játéknap utolsó mérkőzésén a sereghajtó Wolves fogadta a tabella élén állomásozó Arsenal-t. A mérkőzés első percétől fogva az Arsenal uralta a mezőnyt és már hat perc leforgása alatt előnyt szereztek, azonban les miatt érvénytelenítették Gabriel Jesus találatát. Ezután továbbra is az Ágyúsok veszélyeztettek, de az első 45 percben nem sikerült betalálniuk. Ezen időszak alatt a Wolves egy-két kisebb helyzetet tudott csak kidolgozi gyors kontrák révén. A második félidőben már nem kellett sokáig várni az Arsenal góljára, az 54. percben Martin Odegaard érkezett jó ütemben a középre lőtt labdára és megszerezte a vezetést csapatának. A gól után sem tudott veszélyt jelenteni az ellenfél kapujára a Wolves, a gyors kontráik az ellenfél térfelén rendre elhaltak, sőt a következő gólt ismét a vendégek szerezték, ismét Odegaard talált a hálóba, ezzel beállítva a végeredményt. Ezzel a győzelemmel az Arsenal 5 pontra növelte előnyét a bajnoki tabellán.

Továnni mérkőzések:

West Ham- Leicester 0-2

Nottingham- Crystal Palace 1-0

Bournemouth- Everton 3-0

Brighton-Aston Villa 1-2

Fullham- Manchester United 1-2

 

A Premier League ezen forduló után egy szűk két hónapos szünetre vonul a Világbajnokság miatt. A következő forduló a "Boxing Day"-en, azaz December 26. lesz megrendezve, mindössze 8 nappal a VB döntő után. A "Boxing Day" a Premier League legnézettebb fordulója, ezért is forszírozták annyira a megtartását a VB utáni kevés pihenő ellenére is.

A Világbajnokság alatt is lesznek elérhető tartalmak az oldalon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tamadoharmad.blog.hu/api/trackback/id/tr1317976860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása