Támadó Harmad

Támadó Harmad

Premier League 13.forduló: Kikapott a Tottenham és a Liverpool is, pontokat hullajtott,de még így is az első helyen az Arsenal.

2022. október 23. - Majer Marcell

Nottinham Forest- Liverpool 1-0

 

A 13. forduló nyitómérkőzésén a tabella utolsó helyén álló Nottingham, a bukdácsoló Liverpool-t fogadta. A papírforma szerint a vendégek kontrollálták a mérkőzést,azonban avndégek kontrák révén többször is veszélyesek tudtak lenni a Liverpool kapujára. Tényleges nagy helyzeteket, azonban a Liverpool alakított ki, de Dean Henderson bravúros kapusteljesítményének köszönhetően nem sikerült a Vörösöknek bevenni a hazaiak kapuját. A második játékrész elején egy kapufáról kipattanó lövés után, a hazaiak csatára Awoniyi juttatta a kapuba a labdát. A bekapott gól után a Liverpool félelmetes fölényben játszott, azonban a gólszerzés nem sikerült a vendégeknek, ezzel fontos 3 pontot elvesztve, amik a szezon hajrájában, akár a bajnoki címért való versenyfutásban, akár a nemzetközi helyekért való küzdelemben fontosak lehetnek.

A Liverpool ebben a szezonban még egyetlen idegenbeli mérkőzésén sem tudott győzelmet aratni. Klopp ennek okát a rossz helyzetkihasználásban és szoros menetrend okozta sérülésekben látja. Külön kiemelte Thiago hiányát akinek kreativitása hiányzott a Liverpool játékából. A spanyol középpályás fülgyulladás miatt nem lehetett ott a találkozón.

Manchester City- Brighton 3-1

 

Két hét telt el a Manchester City első bajnoki veresége óta és úgy tűnik, hogy a teljesítményükre és magabiztosságukra nem volt hatással. A hazaiak már 22. percben vezetést szereztek Haaland találatával, aki Ederson egészpályás indítása után testi erejét kihasználva, egy kisebb kapushiba után gurította a hálóba a labdát. 20 perc sem telt el és a norvég támadó már második találatát is megszerezte, amikor Bernardo Silva kiharcolt tizenegyesét értékesítette. Természetesen nem csak ez a két helyzete volt a City-nek, az egész első félidő során rengeteg helyzetet alakítottak ki és óriási mezőnyfölényben futballoztak. A második félidőben a Manchester-i alakulat többször is eldönthette volna a mérkőzést, ennek ellenére mégis a vendégek tudtak ledolgozni a hátrányukból, Trossard gyönyörű találatával. A gól után a vendégek hatalmas lendülettel kezdték el rohamozni az ellenfél kapuját, azonban mégsem a Brighton szerezte meg a következő találatot, hanem De Bruyne révén a Manchester City döntötte el végleg a három pont sorsát.

Chelsea- Manchester United 1-1

 

A forduló legnagyobb rangadóján a Chelsea látta vendégül a Manchester United csapatát. A mérkőzés első félidejének nagy részében a vendégek birtokolták a labdát és többször próbálkoztak távoli átlövésekkel, legtöbbször Antony révén, míg a Chelsea-nél inkább a gyors kontrák voltak a jellemzők és legtöbbször Aubameyang fejezte be ezeket az akciókat. Érdemi történések a mérkőzés 73. percétől kezdődtek, amikor egy szögletszituációnál a bíró egy megkérdőjelezhető lerántás után mutatott a tizenegyespontra. A büntetőt Jorginho magabiztosan értékesítette.Innentől kezdve a Manchester-i gárda mindent bevetett az egyenlítésért, aminek a 94. percben meg is lett az eredménye, hiszen egy szöglet után Casemiro fejelte a labdát a kapuba. A nyári sztárigazolásnak ez volt az első találata a Premier League-ben.

Talán még a mérkőzés eredményénél is nagyobb sajtóvisszhangja volt, a meccs előtti eseményeknek, amik a United öltözőjében történtek. A Tottenham elleni rangadón Cristiano Ronaldo idő előtt egyedül vonult be az öltözőbe, amiért a holland edző nem cserélte be a mérkőzés hajrájában. Erik Ten Hag nyíltan elítélte a portugál klasszis tettjét és azzal szankcionálta, hogy kikerült a Chelsea elleni keretből. Lehet, hogy később ezt már megbánta, hiszen a mélyen védekező Chelsea ellen a hajrában akár hasznos tagja is lehetett volna csapatának Ronaldo.

Southampton- Arsenal 1-1

 

A tabella első helyéről várhatta a Southampton elleni találkozót az Arsenal. A vendégek már a 11. percben vezetést szereztek Xhaka találatával. A gól elött és a gól után is az Ágyúsok voltak aktívabbak és rengeteg nagy lehetőséget is kidolgoztak, de az előnyüket megduplázni már nem sikerült. A hazai csapat a második félidő elején a 65. percben megszerezték az egyenlítő találatot. A döntetlen tudatában az Arsenal egy fokkal fentebb kapcsolt, aminek a 79. percben meg is lett az eredménye, hiszen Martin Odegaard meg tudta szerezni a hőn áhított találatot, azonban a játékvezető egyből a sípjába fújt és elvette a találatot.Az állás ezután már nem változott így ismét fontos pontokat bukott a vendég csapat, akik ennek ellenére még mindig a tabella élén állnak 2 ponttal megelőzve a Manchester City-t.

Tottenham- Newcastle United 1-2

 

A Newcastle United meglepően jó formában kezdte az idei szezont és sokan már idén a legjobb 6 csapat közé várják a Premier League újgazdag csapatát. Ennek ellenére mégis meglepő volt, hogy milyen magabiztosan és milyen lendülettel kezdték a Tottenham elleni rangadót. A játék képe alapján teljesen megérdemelt volt, hogy a Newcastle már a 31. percben megszerezte a vezetést. Tíz perc sem telt el és a vendégek Almiron találatával már kétgólos előnyben voltak a félidő hajrájában. A második játékrész elején a Tottenham szépíteni tudott, ezzel életben tartva a hazai szurkolók reményeit. Bármennyire is próbálkozott a Tottenham a szerzett gól után már nem bírtak többször betalálni, sőt benne volt a levegőben a Newcastle harmadik találata is. A Tottenham a tabella harmadik, a Newcastle pedig a negyedik helyén áll és a két csapatot csupán két pont választja el egymástól.

További mérkőzések:

Everton- Crystal Palace 3-0

Wolves- Leicester 0-4

Leeds- Fullham 2-3

Aston Villa- Brentford 4-0

West Ham- Bournemouth 2-0

 

Ön mit gondol, képes lesz valamelyik csapat megszorongatni a Manchester City-t a szezon végén?

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tamadoharmad.blog.hu/api/trackback/id/tr8217956332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása